A Haiti humanitárius katasztrófa központi problémája sok vallásos ember ősrégi kérdése: hogyan engedheti meg Isten, hogy ilyen szörnyű dolgok megtörténjenek? David Bain filozófus az érveket kutatja.

A szenvedés mindig szálka azoknak a szemében – bármilyen hitűek is legyenek – akik egy mindentudó, mindenható, abszolút jó Istenben hisznek.

Ahogy David Hume filozófus 1776-ban Epikuroszt idézve írta: „Meg akarja akadályozni Isten a rossz dolgokat, csak nem képes? Akkor erőtlen. Képes, ám nem akarja? Akkor rosszindulatú. Képes is és akarja is? Akkor mégis, honnan erednek a rossz dolgok?”

A kérdés kapcsán York érseke úgy nyilatkozott, nem tud semmi olyat mondani, ami megmagyarázná ezt a szörnyűséget, míg egy másik lelkész, Canon Giles Fraser inkább imákkal, mintsem észérvekkel válaszolna a kérdésre.

Az álláspontjuk érthető. Az Ótestamentum sem tisztázza a laikus számára érthetően ezeket a dolgokat. Amikor Jób arról kérdezi Istent, miért engedi, hogy ennyi szenvedésen menjen keresztül, mondván: akik hisznek, azok megmérettetnek, Isten nem hárítja el a vádat.

Pat Robertson, az amerikai hittérítő kevésbé tartózkodó. Azt állítja, hogy Haiti mindörökre elátkozott, mivel az ország lakossága annak érdekében, hogy megszabaduljon a francia gyarmati igától, a XIX. század elején egyezséget kötött az ördöggel.

Ám, ha mindez igaz is volna, a kérdésre nyilvánvalóan nem adna választ.

Miért engedné meg egy szerető Isten azt, hogy egy ilyen egyezségnek szükségét lássák? Miért nem maga szabadítaná fel Haiti lakóit a gyarmati uralom alól, vagy miért nem akadályozta meg eleve, hogy szolgaságba süllyedjenek? És mindenekelőtt: miért Haiti mai lakóit büntetné valami olyasmiért, amit őseik tehettek több, mint kétszáz évvel ezelőtt?

Mit mondjanak hát a hívők? A megfejtés érdekében talán megkülönböztethetjük

• azokat a szörnyűségeket, melyeket emberek követnek el (ilyen például a gyilkosság),
• vagy azokat a szörnyűségeket, amelyek maguktól történnek (mint például a földrengések).

Szent Ágoston, C. S. Lewis az író és mások azzal érvelnek, hogy Isten azért engedi meg, hogy bűnösen cselekedjünk, mert ha nem így tenne, azzal megfosztana minket a szabad akaratunktól, melynek az értéke nagyobb, mint ennek rossz következményei.

Ám felmerül egy ellenérv: a teljes mértékben jó emberek sem robotok, így Isten miért nem csak olyan embereket teremtett, mint ők? Olyanokat, akik önszántukból jó életet élnek.

Ezen érv megjelenése mellett az sem világos, a szabad akarat, hogyan magyarázza meg a szörnyűségek másik csoportját, a halált és a természeti katasztrófák áldozatai által megélt szenvedést?

Ez csak akkor lenne lehetséges, ha minden áldozat – az újszülötteket is beleértve – olyan gonosz lenne, hogy rászolgált volna a gyötrelmes halálra, ám ez képtelenségnek tűnik.

Vagy a szabad akarat azokra az esetekre vonatkozna, amelyekben az emberi közönyösség is szerepet játszott? Lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy a természeti katasztrófák által okozott tragédia mértéke részben az embereknek tulajdonítható. Van lehetőség arra, hogy földrengésálló épületek és szökőárjelző rendszerek építésével segítsünk a világ szegényebbik felének.

Ám nem mindig létezett a megfelelő technológia. A történelem előtti ember a botjaiból és köveiből talán hanyagságából kifolyólag nem épített szökőárjelző rendszereket, s ezért voltak azok ugyanannyira halálosak, mint manapság?

A második században élt szent, Irenaeus és a huszadik századi filozófus, John Hick inkább az úgynevezett lelki fejlődés (soul-making) érvét hangoztatja. Szerintük Isten azért teremtett egy szerencsétlenségekkel terhes univerzumot, mert a jóság csak az emberek szenvedésére adott reakciónk által fejlődik ki bennünk.

Annak érdekében, hogy helyesen ítélhessük meg nézetüket, képzeljünk el egy emberek által lakott, ám szenvedéstől mentes világot. Nevezzük mágikus világnak. Itt nincsenek földrengések, szökőárak, semmi olyan, amely szenvedést okozhatna. Ha az ember fejére esik egy tégla, valahogy ártalmatlanul visszapattan. Ha ellopom a pénzed, Isten visszaadja. Ha megpróbállak megsebezni, kudarcot vallok.

Miért nem teremtett Isten egy ilyen mágikus világot a jelenlegi helyett? Azért – mondják a lelki fejlődés pártiak – mert így az emberek nem tudnának valóban jó emberré válni.

Ez nem azt jelenti, hogy mind rosszak lennének, csak azt, hogy nem válnának elég jóvá. Elképzelésük szerint a jóság csak ott fejlődik ki, ahol szükség van rá és a mágikus világban nem lenne rá szükség.

Egy ilyen világban nem létezne bátorságot igénylő veszélyhelyzet, ezért nem létezne bátorság sem. Ebben a világban nem lenne senki, akinek jólétre, kedvességre vagy együttérzésre van szüksége, ezért senki sem adná meg ezeket másoknak. Ebben a világban nem létezne az erkölcsből fakadó jóság sem – ezért teremtette Isten a világunkat olyannak, amilyen.

Ám nézzük más oldalról:

Nem élhetnek talán bátor emberek egy olyan világban is – noha nincs lehetőségük arra, hogy bátorságukat kimutassák –, ahol semmi rossz nem történik? Az erkölcsi jóság tehát anélkül is létezhet, hogy valaha is szükség lenne a kimutatására.

Talán nincs elég szenvedés a földön? Az emberek annyi szörnyű dolgot tesznek egymással. Az általuk okozott szenvedés nem lenne elég a lelki fejlődéshez? Valóban szükség van arra, hogy Isten emellett még földrengésekkel és szökőárakkal is sújtsa az embert?

Nem csak a csapások mértéke okozhat problémát, hanem az is, Isten kire méri ezeket a csapásokat. Immanuel Kant egyik központi témája volt, hogy nem szabad az embereket kihasználnunk, nem kezelhetjük őket pusztán eszközként a céljaink elérésében. Ám a lelki fejlődés elméletének nézőpontból úgy tűnik, hogy Isten pontosan ezt teszi. Ártatlan embereket súlyt szörnyű halállal a megmaradók erkölcsi épülésének érdekében.

Ez aligha tűnhet méltányosnak.

Egyesek továbbra is bizonygatják, hogy mindez így van jól, hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek. de nem mondhatná-e akkor valaki azt, hogy tündérek is léteznek, csak ők is kifürkészhetetlenek. Mások azt állítják, hogy bár Istenről beszélnek, de ezzel nem egy mindenható, jóságos lény létére utalnak, aki az univerzumot teremtette és felügyeli, hanem valami olyasmire, amit sokkal nehezebb meghatározni – egy olyan értelemre vagy értékre, mely finom szálakkal szövi át a világot, vagy talán egy olyan valamire, ami szavakkal nem kifejezhető.

Azt kell látnunk, hogy azok, akik egy teljesen jó, minden hatalommal rendelkező irányító Istenben hisznek, olyan problémával találják szembe magukat, amelynek súlya nem csökkent az elmúlt századok alatt, s amelyet a Haitin történtek szörnyű módon tettek ismét hangsúlyossá.

David Bain a glasgow-i egyetem filozófia tanszékének oktatója.