SivaramaSwami.com » Articles

Posts filed under 'Articles'

Niranjana Swami sent me this on the passing of Grahila Prabhu

My blog for today:
[3/11/10 3:31:20 PM] niranjanaswami: This morning at 7:47 AM in Mayapur, a very wonderful devotee and dear godbrother, Grahila Prabhu, departed this world to continue his service to Srila Prabhupada wherever Prabhupada wants Grahila to assist him. Of this I have absolutely no doubt.

Yesterday, in a phone conversation with Grahila Prabhu, I was amazed to hear how joyful, satisfied, and Krsna conscious he was, just hours before his departure from this world. During my conversation with him, I mentioned that there was no need to speak about anything in the past other than the fact that he was so fortunate to have come in contact with Srila Prabhupada in this life. When I told him that now was the time to think only about the future, and the future opportunities for service which Grahila Prabhu would be given as a result of Srila Prabhupada’s blessings, it immediately became clear to me that he was alreadly completely fixed in that mindset. I sensed that there was no fear in his heart at all.

Grahila Prabhu then went on to tell me that he could not possibly describe how fortunate he was in all respects. He said that his constant meditation and prayer to Srila Prabhupada and Krsna was that they would engage him in Their service eternally. He spoke in such a humble, but confident way, that I felt uplifted and confident myself that this special soul was being protected from all fear of death because of his firm faith in Srila Prabhupada.

Continuing in a very humble mood, Grahila Prabhu then went on to confess that he couldn’t understand how such a sinful person as he was being given the opportunity to leave this world to go back to Godhead while somebody like me had to stay here. Naturally, I couldn’t tolerate it that he described himself as being sinful, and had to immediately respond that even if there were sins committed before that because he was offering himself completely in service to Srila Prabhupada and Krsna with body, mind, and words, that there could not possibly be any trace of sin left in him. I told him that he was not sinful, but sinless. He joyfully accepted defeat.

We spoke for some time longer, but mainly Grahila Prabhu did most of the talking, thanking me for my support and expressing his preparedness for his next journey. I told him that I would call him again today, but that if Krsna arranged it otherwise, I would simply hanker for his association again in the future.

This morning I received the following notice from Vraja Kumara dasa:

“Today at 7.47 am Grahila Prabhu left his body. From yesterday evening we stayed with him through the night chanting kirtan and it was extremely glorious departure. He was in a very good spirit and consciousness.”

I wrote back: “I was just speaking with Sivarama Maharaja yesterday. He was telling me how privileged he felt to spend time with Grahila when he was in Mayapur.”

Vraja Kumara dasa’s reply was:
“It was a good lesson for all of us how one should leave the body remembering Krishna and Srila Prabhupada. His body was creating so many inconveniences for him but he made it through and was able to chant and remember about Krishna like a warrior.”

Grahila Prabhu ki jaya!!!

Hare Krsna.

3 comments March 12th, 2010

Did You Know?

SRS: Did you know that? What does it all mean?

2 comments February 16th, 2010

A gazdasági növekedés nem folytatódhat

SRS: Ez a cikk azt firtatja, hogy élőhelyünk megóvása érdekében vajon hajlandóak vagyunk-e csökkenteni az életszínvonalunkat. Hajlandóak vagytok?

Egy környezetkutató központ arra figyelmeztet, hogy ha a nemzetek el akarják kerülni az éghajlatváltozást, a globális gazdasági növekedés nem folytatódhat. A New Economics Foundation (NEF) azt állította, hogy a széndioxid kibocsátás „példa nélkül álló és valószínűleg lehetetlen” mértékű csökkentésére lenne szükség ahhoz, hogy a hőmérsékletemelkedés 2C° alatt maradjon.

A tudósok állítása szerint egy ezt meghaladó hőmérsékletemelkedés veszélyes globális felmelegedéshez vezethet.

– Sürgős változtatásokat kell eszközölnünk a gazdaságunkban, hogy ne lépjük át a környezet által megszabott korlátokat – mondta a NEF politikai igazgatója. Andrew Simms hozzátette – Nincs globális központi környezeti bank, aki kezességet vállalna értünk arra az esetre, ha ökológiai csődöt jelentünk. A létező modellek egyike sem alkalmas arra, hogy a gazdasági növekedés körét a klíma biztonságával négyszögesítse – állítja a NEF.

Nincs bűvös golyó

A növekedés nem lehetséges címmel világot látott jelentésben a szerzők az éghajlatváltozás főbb modelljeit és a világgazdaság energiafelhasználását vizsgálták. Ezután azt vették górcső alá, hogy a gazdasági növekedés fenntartható-e úgy, hogy a föld középhőmérsékletének változása „nagy valószínűséggel megmaradjon” egy 2C°-os, ipari forradalmat megelőző szinten. A vizsgálat eredménye szerint ahhoz, hogy a növekedési ráta mindössze három százalékos legyen, a világgazdaság széndioxid kibocsátását a 2002-es év szintjéhez képest 2050-re kilencvenöt százalékkal kell csökkenteni. Ez átlagosan évi hat és fél százalékos csökkenést jelentene.

Ám a szerzők állítása szerint a világ széndioxid kibocsátása 2000 és 2007 között „halálos” méreteket öltött. A szükséges korrekció mértéke minden egyes olyan év elteltével növekszik, amikor ez az előirányzott csökkentés nem teljesül.

A tényfeltáró jelentés azt is leszögezi, hogy a technika nem fejlődött oly mértékben, hogy minden változatlan maradhasson.Victoria Johnson, a jelentés társszerzője, a NEF klímaváltozás és energia programjának vezető kutatója szerint: Az olyan bűvös golyók, minta a szén megkötése és tárolása, a nukleáris energia, de még a geotermikus energia felhasználása is potenciálisan veszélyes elhajlások az emberibb léptékű megoldásokhoz képest. Úgy nyilatkozott, hogy az olyan közösségi projektek, mint például a decentralizált energiarendszerek növekvő népszerűségnek örvendenek, de megvalósításukhoz kormányzati támogatásra is szükség van.

– Manapság a bűvös golyók… kapják a legtöbb financiális és politikai figyelmet, de a célokat nem értük el – mondta. – A kutatásunk rávilágít arra, hogy lépnünk kell a visszafordíthatatlan klímaváltozás megakadályozása érdekében.

A jelentés végkövetkeztetése szerint a gazdaságnak tekintettel kell lennie a környezet teherbíró képességére – ami magában foglalja a biodiverzitást és a természeti erőforrások véges kiaknázhatóságát is – annak érdekében, hogy hosszútávon is az ember jólétét szolgálhassa.

Tom Clougherty, az Adam Smith Intézet ügyvezető igazgatójának véleménye .szerint a NEF jelentése a gazdaság és a valódi emberi fejlődés megértésének teljes hiányáról tanúskodik.

– Pont a gazdasági növekedés lesz az, amely a szegény rétegeket felemeli a szegénységből és fejleszti a környezetvédelem sztenderdjeit, hogy azok – például a tiszta Levegő és víz – valóban fontosak legyenek az emberek számára – nyilatkozta a BBC-nek. – Mindössze egy pozitívumot mondhatok el a NEF jelentéséről, azt, hogy őszinte. A szerzők elismerik, hogy hóbortos elképzeléseik miatt azt szeretnék, ha szegényebbek lennénk és több korlát közé szorítanánk az életünket.

Az eredeti cikk itt található.

Add comment January 31st, 2010

A hagyma és a fokhagyma eredete

SRS: Ezt az írást Bhakti Purusottama Swamitól kaptam:

Egy Ájurvéda-orvostól azt hallottam, hogy a következő történet szerepel az Ájurvédában:

Amikor az Úr Visnu Mohiní formájában szétosztotta a nektárt a félistenek között, két démon, Ráhu és Kétu, helyet foglalt körükben. Az Úr tévedésből nektárt töltött a szájukba, de a Hold és a Nap menten tájékoztatták arról, hogy két démonnal áll szemben.

Mihelyst ezt az Úr megtudta, levágta mindkettőjük fejét. Ekkor a nektárt még nem nyelték le, a szájukban volt, s amikor a testük elvált a fejüktől, ahelyett, hogy a gyomrukba érkezett volna, a földre hullott. (Ez az oka annak, hogy habár Ráhu és Kétu teste elpusztult, fejük még mindig életben van.)

A levágott fejükből földre hulló nektárból megjelent a hagyma és a fokhagyma. A hagymát és a fokhagymát emiatt nektárnak tekintik, ám mivel démonok száját érintették s így az ő ételmaradékukká váltak, nem ajánlják fel őket az Úrnak. Mindezek ellenére, ha a betegségek gyógyításáról van szó, e két növény nektárként viselkedik, ám Visnu és a vaisnavák szolgálatában nem használatosak.

A doktor azt mondta, hogy akik rendszeresen fogyasztják e két növényt, azok teste nagyon erős lesz, akárcsak a démonok teste, ám ugyanakkor az értelmük a démonok értelméhez hasonlóan beszennyeződik.

Add comment January 26th, 2010

Economic growth ‘cannot continue’

SRS: This article asks us whether we are willing to lower our standard of living to save the world we are living in. Are you?

http://news.bbc.co.uk/2/hi/science/nature/8478770.stm

Add comment January 25th, 2010

Appearance of Garlic and onion

SRS: I received this from Bhakti Purusottama Swami

Appearance of Garlic and onion:

One ayurvedic doctor had told me that this description is there in Ayurveda:

When Lord Vishnu in His Mohini form was distributing nectar to the demigods two
demons named Rahu and Ketu sat down in the line of Demigods. By
mistake the Lord served them nectar into their mouths. Immediately the Lord was
informed by Sun and Moon that those two were demons.

As soon as the Lord came to know this information He cut off the heads of both
demons. By that time nectar had not passed through their throat. It was still
in their mouth. When the Lord cut of their head , the head was separated from the
body. Thus nectar did not pass through to the stomach but fell on the
ground . (That is the reason why Rahu and Ketu’s head are still alive and
their body was finished.)

The nectar which was put into their mouth fell on the ground when their
heads were cut off from the body. Garlic and Onion manifested from this
nectar. Thus Garlic and Onion are regared as nectar but not used for Lord because these are remnants of demons touched the mouth of two demons. Even if nectar touched the mouths of two demons still garlic and onion act like necatar in
curing the diseases. But not meant for Vishnu or Vaishnavas.

The doctor told me that who ever will eat garlic and onion, their body will
be very strong like demons body and at the same time their intelligence also
will be contaminated like the intelligence of demons.

7 comments January 20th, 2010

“A szerkesztett könyvek rejtélye”

Írta Madhava Smullen

Prabhupada azt mondta, hogy a könyveiben egy szó nem sok, annyit sem szabad megváltoztatni. A Bhagavad-Gita úgy, ahogy van első kiadása tökéletes. A második kiadással a BBT szerkesztői által a Bhagavad Gita távolabb került Prabhupada szándékaitól. A BBT nem beszélte meg senkivel a változtatásokat.

Vagy legalábbis vannak, akik ezt akarják elhitetni velünk. Augusztus 26-án a BBT megindította az új weboldalát, a BBTedit.com-ot, annak érdekében, hogy a kritikák és gyanúsítások viharával szemben tisztázza tevékenységét. Ezen az oldalon a szerkesztők világosan bemutatják, milyen javításokat végeztek Prabhupada könyvein, megmagyarázzák, miért tették és idézetekkel, történeti dokumentumokkal és videó interjúkkal adnak tájékoztatást.

De mi is történt valójában? És ha a BBT hűséges Prabhupadához, akkor miért lett ekkora viszály ebből?

BBT szerkesztő Jayadvaita Swami

Először is, vegyük a kiindulást. Habár Srila Prabhupada kijelentette, hogy a filozófián nem szabad módosítani, ő egyértelműen igényelte a szerkesztők munkáját. Azért írta és publikálta a Srimad Bhagavatam első énekét egyedül Indiában, mert nem volt más lehetősége. Amikor prédikálását Nyugaton folytatta, azonnal igénybe vette azok segítségét, akik azt felajánlották. Első Amerikában kiadott könyvét, a Bhagavad Gita 1968-as rövidített változatát a Macmillan kiadó adta ki. Az Úr Caitanya tanításai c. könyvét a japán Dai Nippon szedte és adta ki. A további könyveit—beleértve a Srimad Bhagavatam első énekének második kiadását is—tanítványai szerkesztették: Rayarama, Hayagriva, Satsvarupa, és később Jayadvaita.

Prabhupada hangot is adott szándékainak. “Elvárom, hogy minden kézirat, mielőtt véglegesen a nyomdába megy, alapos ellenőrzésen és javításon menjen keresztül, hogy ne maradjanak benne hibák, különösen helyesírási és nyelvtani hibák, vagy hibák a szanszkrit nevek írásában,” mondta.

Tanítványai ennek megfelelően jártak el. Pradyumna, a szanszkrit szerkesztő bejelölte, hogy Prabhupada milyen mondatrészeket hagyott ki a szavankénti fordításból—például ha csak Krisnát írt, „Krisnához” vagy „Krisnának” helyett. A szerkesztők szúrták be a fordításokat akkor is, amikor Prabhupada csak a szanszkrit idézetet írta be. Biztosították a következetességet, tagolták a túl hosszú bekezdéseket, a szenvedő igealakot átírták cselekvőre. Az indiai szóhasználatot átfogalmazták nyugatira. Prabhupada nagyon értékelte ezt a munkát. Elvárta azt is, hogy a szerkesztők felismerjék és helyesbítsék a gyakori diktálási hibákat—például amikor helytelen versszámra hivatkozott vagy más személy tettére hivatkozott, mint aki valójában cselekedett.

Sajnálatos módon azonban a szerkesztők, akiknek új volt a szanszkrit és a filozófia is, maguk is elkövettek hibákat, miközben a szöveg hibáit javították. “Mindannyian elkövettünk hibákat, én is, Hayagriva, Rayarama is” mondja Jayadvaita Swami, aki 1972-ben csatlakozott a szerkesztőkhöz. “Ha Prabhupada észrevette ezeket a hibákat, akkor figyelmeztetett bennünket. Egyszer egy leckén a Bhagavatam első kiadását használta. Amikor azt olvasta, hogy a Yadu dinasztia tagjai összevesztek, miután tisztított rizsből készült italt ittak, megállt. ’Mi az, hogy tisztított rizs? Erjesztett rizs. Ezt javítsátok ki’”^¹

Másszor Srila Prabhupada a Krisna-könyv kefelevonatát ellenőrizte, amikor szerkesztési hibát talált. “A KRSNA 87. fejezetében, a 4. oldalon az utolsó sorban azt a szót találta, hogy ’budbuvasa, amit Govinda nyilvánít meg’” írta Brahmananda Dasának 1970. április 17-én. “Nem tudom, mi ez a javítás. A helyes szó: Bhur-bhuvasvah, ugyanúgy, mint a Gayatri mantrában, mindenki tudja. Ez a ‘budbuvasa’ nem rendes szó, se nem szanszkrit, se nem angol, hogy kerülhette el ilyen sok szerkesztő figyelmét?”

Sajnos a BBT nem tudta azonnal ezeket a hibákat mind kijavítani. Először is, a stáb új könyveken dolgozott, beleértve a híres „tizenhét könyvet két hónap alatt”, a Caitanya Caritamrta maratont, ezért nem volt ideje. Másrészről a korai könyveket elavult gépeken szedték, amelyek már nem voltak üzemképesek. “Nem tudtunk visszamenni a Bhagavad Gitához vagy más könyvhöz, hogy egy pár szót kijavítsunk” mondja Jayadvaita Swami. “Nem volt már meg a hozzáillő szedéstechnika”.

Tehát várnunk kellett a hibák kijavításával, de a megtalálásukkal nem. Amint az ISKCON bhakták 1972 után és Prabhupada eltávozását követően még körültekintőbbek lettek, egyre többen tűnődtek el könyvei egyes zavaró részein. Először persze megpróbáltak valamilyen elfogadható magyarázatot találni, de aztán rájöttek, hogy a szövegrészeket egyszerűen elrontották a szerkesztők, és egyre-másra jelezni kezdték ezeket a hibákat a BBT-nek.

Amint egyre több könyvet kezdtek más nyelvekre lefordítani, a fordítók is beszálltak. “Mivel a fordítónak sokkal alaposabban kell elolvasni a könyveket, mint bárki másnak, gyakran találtak olyan szövegeket, amelyek egyszerűen értelmetlenek voltak” mondja Jayadvaita Swami. “Egyre több és több hiba gyűlt össze, a bhakták meg kérdezgették: ki fogjátok ezeket javítani? Végül úgy döntöttünk, hogy az eredeti kéziratokat gondosan áttanulmányozzuk és megnézzük, mit kell kijavítani. Bőven találtunk ilyeneket.”

Szemben a ma terjesztett számos mítosszal, a Jayadvaita Swami által kezdeményezett javítási folyamat teljesen átlátható volt. “Először is, konzultáltam számos rangidős bhaktával, szerkesztőtárssal, szanszkrit tudós bhaktákkal” mondja. “Ezután elvégeztem a javításokat, néhol a pontosság érdekében, de leginkább azért, hogy a szöveget közelebb hozzam Srila Prabhupada eredeti kéziratához. Végezetül a fordításokra tekintettel kiírtam az összes módosítást és körbeküldtem valamennyi GBC tagnak, szannyászinak, templomelnöknek és más rangidős bhaktának az angolul beszélő országokban. A kísérőlevélben arra kértem őket, hogy szóljanak hozzá. Azt hiszem ez volt az ISKCON történetében a legszélesebb konzultáció, ami nagy erőfeszítést igényelt, hiszen ez még az Internet és az e-mail előtt volt.”

Abban az évben a GBC éves közgyűlése létrehívott egy bizottságot, amely versenként végigment a javításokon és javaslatot tett, melyiket vegyék be, melyiket hagyják ki. Jayadvaita Swami ezeket követte, és csak ezután, 1983-ban került sor a Bhagavad Gita második kiadásának publikálására.

Annak ellenére azonban, hogy a teljes bhaktatársadalom jóváhagyta, a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején különböző személyek a könyvvel szemen foglaltak állást és számos mítoszt és zavart keltettek vele kapcsolatban. Mások is beszálltak. Voltak közöttük olyanok, akik valamilyen politikai célt vagy eltérő filozófiát akartak propagálni. Voltak közöttük olyanok is, akik érthető okokból elégedetlenek voltak az ISKCON-nal és akik „a könyvek megváltoztatását” úgy dobták be a köztudatba, mint ami csak egy tétel az ISKCON bűnlajstromán.

Voltak persze megfontolt, őszinte személyek is, akik mindkét oldalt meghallgatva mérlegelték az érveket és ellenérveket, és valódi problémákat és kérdéseket vetettek fel. “Ez egészséges és jó dolog” mondja Jayadvaita. “Örülünk, ha értelmes, tartalmas párbeszédet folytathatunk, még akkor is, ha nem értünk egyet.”

Az 1990-es évek közepére a BBT mindezekre a felvetésekre különféleképpen válaszolt. Először is, kiadták a Felelős szerkesztés c. könyvet. Ezután következett a bbt.info weboldal a Gita javítások magyarázataival. Ezen a weboldalon a BBT bemutatta minden megreklamált vers első, második és nyomdai kézirat-verzióját egymás mellett, a javítások magyarázatával. Ezt követte a Bhagavatam Javítások magyarázata hasonló módon annak bemutatására, hogy még Prabhupada életében, az ő jóváhagyásával hogyan történtek a javítások az eredeti 1972-es Bhagavatam esetében. A BBT „Angol könyvek hibái” e-mail konferenciáján bárki felvethetett problémákat Dravida Dasa-nak, a szerkesztőnek.

Most pedig a BBT elindította a bbtedit.com weboldalt, ahol valamennyi korábban közzétett információ elérhető új információkkal kiegészítve, könnyen kezelhető formában. Minden itt van, amit valaha is tudni szerettél volna arról, hogyan szerkeszt a BBT—kezdve cikkekkel, folytatva idézetekkel Srila Prabhupadától és azoktól a bhaktáktól, akik vele dolgoztak, egészen egy videóinterjú-könyvtárig, amelyben a BBT szerkesztői, szanszkrit szakértői, és más rangidős bhakták nyilatkoznak. A weboldal csúcsa azonban a Bhagavad Gita első kiadásának az a példánya, amelyen Jayadvaita Swami a javításokat átvezette. Ez a könyv hosszú időn át lappangott, de most nemrégiben előkerült.

“Egyesek igényelték, hogy adjunk ki egy kritikai kiadást; ehelyett egyszerűbb és közvetlenebb megoldást választottam: megjegyzésekkel láttam el a javításaimat” mondja Jayadvaita. “Érvelés helyett inkább tájékoztatást adtam. Sok helyen elég volt csak megmutatni, mi volt az eredeti kéziratban, és a javítás oka már nyilvánvaló”.

Elismeri, hogy még ez a tájékoztatás sem oldja meg az ügyet mindenki számára. “Sokan annyira exponálták magukat amellett, hogy ezek a könyvek rosszak, hogy nem hiszem, hogy meg lehet őket győzni, mindegy, mit mutatunk nekik. Azok számára azonban, akik csak kétkedtek és meg akarják tudni, mi és miért történt, azért, hogy a tájékoztatás birtokában levonhassák a következtetésüket, ez a weboldal nagyon hasznos lesz.”

A BBTedit.com munka még távolról sincs befejezve. A BBT reméli, hogy az új oktató-videó sorozat segít az embereknek megérteni, hogyan lett a Bhagavad Gita első és második kiadása azzá, ami. Három videó az eredeti kéziratok természetét magyarázza el, egy megismerteti a nézőket azzal, hogyan merített Srila Prabhupada a megelőző ácsárják írásaiból, egy pedig azt mutatja be, hogyan támaszkodtak a szerkesztők a szanszkrit magyarázatokra a kéziratokban található ellentmondások tisztázása során. Jayadvaita Swami pedig a teljes Bhagavad Gita kéziratot fokozatosan közreadja magyarázataival, kiegészítve a már a weboldalon található bevezetést és előszót.

Noha tudja, hogy nem fog meggyőzni mindenkit, reméli, hogy az őszinte, nyitottan gondolkodó bhakták számára a „szerkesztett könyvek rejtélyét” eloszlatja. “Ők megérdemlik, hogy kérdéseiket meghallgassuk, aggodalmaikat komolyan vegyük. Joguk van nyílt és tartalmas választ kapni” mondja. “Azzal, hogy megadjuk ezt a választ, demonstráljuk, hogy a BBT nem akar mást, mint közelebb vinni a bhaktákat Srila Prabhupadához.”

1 Az angolban: „purified rice” illetve „putrefied rice”

http://bbtedit.com/

Add comment January 5th, 2010

“The Mystery of the Edited Books”

By Madhava Smullen

Prabhupada said that not a word of his books should be changed. The first edition of Bhagavad-gita As It Is was perfect. With their second edition, the BBT editors have taken the Bhagavad-gita further away from Pra-bhupada’s intentions. The BBT didn’t consult anybody about making their changes.

Or at least some would have you believe. To clarify their actions amid this hailstorm of controversies and allegations, the BBT launched their new website, BBTedit.com, on August 26th. There the editors clearly show the revisions they made to Prabhupada’s books, explain why they made them, and provide an informative background of quotations, historical records, and video interviews.

But what really happened? And if the BBT is faithful to Prabhupada, where did all the controversy come from?

BBT Editor Jayadvaita Swami

First, let’s back up a bit. Although Srila Prabhupada said that the philosophy should not be changed, he clearly wanted editors. He wrote and produced the first canto of Srimad-Bhagavatam on his own in India, but he did it only because he had to. When continuing his preaching in the West, however, he at once enlisted the services of those who came to help. His first book in America, the 1968 abridged version of Bhagavad-gita, was published by Macmillan. Teachings of Lord Chaitanya was produced and typeset by Dai Nippon in Japan. Subsequent books—including a second edition of the first canto of Srimad-Bhagavatam—were edited by his disciples Rayarama, Hayagriva, Satsvarupa, and later Jayadvaita.

Prabhupada also clearly vocalized his intentions. “I wish that all copies, before finally going to the press, must be thoroughly revised and edited so that there may not be any mistakes, especially of spelling and grammar or of the Sanskrit names,” he said.

His disciples complied. Sanskrit editor Pradyumna would indicate the parts of speech in word-for-word translations that Prabhupada left out—for instance, “to Krishna” or “for Krishna” rather than just “Krishna.” Editors would insert translations where Prabhupada quoted Sanskrit verses. They applied standards of consistency, broke long paragraphs into shorter ones, and turned passive voice into active. They changed Indian usage to Western. Prabhupada appreciated all of this. He also expected his editors to catch and correct common dictation errors—for instance, if he quoted the wrong verse number or said something was done by one person when it was really done by another.

But while doing their best to fix errors, the editors—who were new to Sanskrit and to the philosophy—often made their own. “We all made mistakes—me, Hayagriva, Rayarama,” says Jayadvaita Swami, who came onboard in 1972. “And Prabhupada would point them out if he noticed them. Once he was giving a class, using the first edition of the Bhagavatam. When he read that the Yadu dynasty quarreled amongst themselves after drinking liquor made of ‘purified rice,’ he stopped. ‘What is this purified rice?’ he said. ‘It’s putrefied rice. This should be corrected.’”

Another time, Srila Prabhupada was reviewing a proof for the Krishna book when he found an editorial error. “In KRSNA chapter 87, on page 4, the last line, it is said, ‘known as budbuvasa, which is manifested by Govinda,’” he wrote to Brahmananda Dasa on April 17, 1970. “I do not know what is this editing. The correct word is Bhur-bhuvasvah as it is in the Gayatri mantra and everybody knows it. This ‘budbuvasa’ is an extraordinary word, neither it is Sanskrit nor English, so how it has avoided the vigilance of so many editors?”

Unfortunately, the BBT could not fix these errors immediately. For one thing, its staff was hard at work on new books—including the famous “seventeen volumes in two months” Sri Chaitanya-charitamrita marathon—and had no time. For another, the early books had been typeset using outdated machines that were no longer working. “We couldn’t have gone back to fix a few words of Bhagavad-gita or other books,” says Jayadvaita Swami. “We didn’t have the typesetting equipment to match them.”

So fixing the errors had to wait—but finding them didn’t. As ISKCON devotees became more studious in the years from 1972 and on beyond Prabhupada’s passing in 1977, they began to puzzle over many confusing passages in his books. At first they would give some explanation that seemed to make sense—but then they realized that the passages had simply been misedited, and began to point the mistakes out to the BBT.
As more books were published in various languages, translators weighed in too. “Because translators have to read the books more carefully than anyone else, they often found things in their examinations that just didn’t make sense,” says Jayadvaita Swami. “More and more errors accumulated, and devotees began to ask us, ‘Aren’t you going to fix these?’ Finally, we decided to do a careful survey of the original manuscripts and see what needed to be fixed. There was a lot that did.”

Contrary to some myths propagated today, Jayadvaita Swami’s subsequent revision process was a very transparent one. “First, I consulted with many senior devotees, fellow editors, and devotee Sanskrit scholars,” he says. “Next, I made the changes, sometimes for accuracy, but usually to bring the text closer to Srila Prabhupada’s original manuscript. Finally, for the translations, I typed out a list of all the revisions and sent it out to all the GBC men, sannyasis, temple presidents and other senior devotees in the English-speaking world, along with a cover letter asking for their input. It was probably the widest consultation on anything in the history of ISKCON—and a big effort, considering it was before Internet or email.”

That year, the GBC formed a committee at their annual meetings that went over the revisions verse by verse, recommending what to include and what not to. Jayadvaita Swami followed these, and only then—in 1983—did the BBT publish the second edition of Bhagavad-gita As It Is.

But although it had been effectively endorsed by the devotee community, various figures throughout the eighties and early nineties spoke out against the book, and perpetrated many myths and controversies about it. Others joined them. Some were propagandists trying to push a political objective or alternative philosophy. Many were people who had legitimate, historical reasons for being unhappy with ISKCON, and who bitterly threw in “changing the books” as just one of the things wrong with the society.

Of course, there were also very thoughtful, sincere individuals who had listened to both sides of the story, considered the issues very carefully, and had genuine concerns and questions. “That’s healthy and good,” says Jayadvaita. “We welcome people we can have meaningful, informative conversations with, whether or not we agree with each other.”

By the mid 1990s, the BBT were responding to all these parties in various ways. First came the book Responsible Publishing. Next up was the bbt.info webpage Gita Revisions Explained. On it the BBT showed the first, second, and original manuscript versions of every verse that had been complained about on the Internet side by side, along with explanations. Bhagavatam Revisions Examined followed, using the same presentation to show how similar revisions were made to the original 1972 Bhagavatam—during Prabhupada’s lifetime, and with his approval. And on the BBT conference Errors in English Books, anyone could bring up their issues of concern to editor Dravida Dasa.

Now, the BBT has finally launched bbtedit.com, where it presents all the previously released information and more in one easy-to-navigate location. There’s everything you ever wanted to know about how the BBT edits—from articles, to historical quotes from Srila Prabhupada and the disciples who worked with him, to a library of video interviews with BBT editors, Sanskrit staff, and other senior devotees. The site’s premier feature, however, is the scan of the first edition Bhagavad-gita on which Jayadvaita Swami made his revisions. This book was recently found after being lost for many years.
“As a simple, more straightforward alternative to the footnoted edition some have requested, I’ve made annotations explaining my edits,” Jayadvaita says. “And I’ve tried to make them informative rather than argumentative. Many of the comments just point out, ‘Here’s what the original manuscript said,’ and that makes my reasons apparent.”

He admits that even this will not resolve the issue for everyone, however. “Some people have invested themselves so heavily in the proclamation that these books are bad, that I sense they will never change their minds regardless of what we show them. But for those who just have doubts, and want to understand exactly what happened and come to their own informed conclusion, this site will be very helpful.”

BBTedit.com’s work is not over yet. The BBT hopes a new series of instructive videos—three explaining the nature of the original manuscripts, one explaining how Srila Prabhupada drew upon predecessor acharyas, and another giving an example of how the editors relied on the Sanskrit commentaries to clear up perplexities in the manuscript—will give people a better understanding of how both the first and second editions of Bhagavad-gita came to be what they are. And Jayadvaita Swami is gradually annotating and uploading his entire Bhagavad-gita manuscript to add to the introduction and preface already online.

And although he knows it won’t change everyone’s minds, he hopes that for sincere, open-minded devotees, it will put the mystery of the edited books to rest. “They deserve to have their questions heard, their concerns taken seriously. And they deserve open and informative answers,” he says. “Through giving these, we hope to demonstrate that the BBT is simply trying to bring devotees closer to Srila Prabhupada.”

http://www.dandavats.com/?p=7944

Add comment January 2nd, 2010

Rukmini Devi Dasi

SRS: This is a remembrance from one of my god-sisters, Rukmini dd about another wonderful god-sister, Rasajna dd, who left her body a few days ago.

Every devotee will remember Rasa as someone they would wish they could
emulate in so many ways. She was one of eight children, a middle daughter
of a family of intellectuals—brilliant and talented people. Yet she often
said that she was the ugly duckling. Beautiful Rasa, an ugly duckling?
Never!
And yet what a swanlike devotee she grew to become! She was an immensely
talented actress [Prabhupada said she was "the best!"] with the finest
sensibilities, and yet she was always kind and inclusive to everyone.
Anyone who ever performed with her remembers her as a caring and wise mentor and
director. She was the one who would wake the asram, walking gracefully
through the still sleeping devotees, singing softly with a tamboura like a feminine
goddess form of Narada. She was the one who would always want to massage
the back, and the feet of her god-sisters.

She cherished Srila Prabhupada [a couple of months ago she told me that
when she watched him on one of the DVDs, how his eyes were like bumblebees,
as he looked around at all the devotees]. She cherished all devotees, young
and old [one year she read the whole Caitanya Caritamrita over the phone
with a younger devotee who needed her friendship and thrived in her care].
And she cherished service to all devotees [cooking, acting, making all
exquisite arrangements for their pleasure].

Her worshipful service was always personal to the nth degree. She never
told anyone in Spain that when she dressed little Radha and Krsna in the
cold stone building, first she held their little clothes over a heater to warm
them up. Much later in New York, during a diffcult time, little Krsna came
in the dream of a fortunate godsister asking her to thank Rasa for heating
up His clothes.

She was genuine, down-to-earth, with an impish sense of humor, and always,
her prideless service was on the level of the sublime.

In her last days, she was crying, saying that she wasn’t really a devotee,
that she had never done any service for Srila Prabhupada. Sumati and I
were just shaking our heads, telling her that this is the attitude of a
real devotee. Before Rasa became sick, Sumati had a dream that Prabhupada was
carrying Rasa. How mystical it was that Sumati later became her caretaker,
smoothing the path so that Rasa could take shelter of Srila Prabhupada
without distraction. Toward the end, when Rasa hadn’t spoken in over a week, her
mother and two brothers came to see her. Prabhupada on CD was chanting japa
near her bed. Sumati told Rasa’s family that Rasa would be so happy if they
would chant with Srila Prabhupada. They began to chant, and Rasa opened
her beautiful eyes and gave them all a big smile.

She spent her final moments surrounded by dear devotee friends, their
voices rasied in kirtan of Krsna’s Holy Name. Surely Srila Prabhupada is
carrying her, and all of us, and carrying what we lack, back to the lotus
feet of her beloved Radhe Shyam.

My eternal, loving obeisances to you, my dear sister, Rasa.
Your indebted servant,
Rukmini

Add comment January 1st, 2010

COP15: (No) Hopenhagen?

SRS: A brief analysis of Copenhagen.

http://www.bbc.co.uk/blogs/thereporters/richardblack/

Add comment December 20th, 2009

From Macon, Georgia, Pastor Eddie D. Smith Sr. – The Meaning of Namaste

SRS: This is what is meant by a cultural revolution.

2 comments December 4th, 2009

My confession

SRS: The arguments here are good for devotees’ own understandings and preaching.

The following was written by Ben Stein and recited by him on CBS Sunday Morning Commentary.

My confession:

I am a Jew, and every single one of my ancestors was Jewish. And it does not bother me even a little bit when people call those beautiful lit up, bejeweled trees, Christmas trees. I don’t feel threatened. I don’t feel discriminated against. That’s what they are, Christmas trees.

It doesn’t bother me a bit when people say, ‘Merry Christmas’ to me. I don’t think they are slighting me or getting ready to put me in a ghetto. In fact, I kind of like it. It shows that we are all brothers and sisters celebrating this happy time of year. It doesn’t bother me at all that there is a manger scene on display at a key intersection near my beach house in Malibu . If people want a creche, it’s just as fine with me as is the Menorah a few hundred yards away.

I don’t like getting pushed around for being a Jew, and I don’t think Christians like getting pushed around for being Christians. I think people who believe in God are sick and tired of getting pushed around, period. I have no idea where the concept came from, that America is an explicitly atheist country. I can’t find it in the Constitution and I don’t like it being shoved down my throat.

Or maybe I can put it another way: where did the idea come from that we should worship celebrities and we aren’t allowed to worship God as we understand Him? I guess that’s a sign that I’m getting old, too. But there are a lot of us who are wondering where these celebrities came from and where the America we knew went to.

In light of the many jokes we send to one another for a laugh, this is a little different: This is not intended to be a joke; it’s not funny, it’s intended to get you thinking.

Billy Graham’s daughter was interviewed on the Early Show and Jane Clayson asked her ‘How could God let something like this happen?’ (regarding Hurricane Katrina)…. Anne Graham gave an extremely profound and insightful response. She said, ‘I believe God is deeply saddened by this, just as we are, but for years we’ve been telling God to get out of our schools, to get out of our government and to get out of our lives.. And being the gentleman He is, I believe He has calmly backed out. How can we expect God to give us His blessing and His protection if we demand He leave us alone?’

In light of recent events… terrorists attack, school shootings, etc. I think it started when Madeleine Murray O’Hare (she was murdered, her body found a few years ago) complained she didn’t want prayer in our schools, and we said OK. Then someone said you better not read the Bible in school. The Bible says thou shalt not kill; thou shalt not steal, and love your neighbor as yourself. And we said OK.

Then Dr. Benjamin Spock said we shouldn’t spank our children when they misbehave, because their little personalities would be warped and we might damage their self-esteem (Dr. Spock’s son committed suicide). We said an expert should know what he’s talking about. And we said okay.

Now we’re asking ourselves why our children have no conscience, why they don’t know right from wrong, and why it doesn’t bother them to kill strangers, their classmates, and themselves….

Probably, if we think about it long and hard enough, we can figure it out. I think it has a great deal to do with ‘WE REAP WHAT WE SOW.’

Funny how simple it is for people to trash God and then wonder why the world’s going to hell. Funny how we believe what the newspapers say, but question what the Bible says. Funny how you can send ‘jokes’ through e-mail and they spread like wildfire, but when you start sending messages regarding the Lord, people think twice about sharing. Funny how lewd, crude, vulgar and obscene articles pass freely through cyberspace, but public discussion of God is suppressed in the school and workplace.

Are you laughing yet?

Funny how when you forward this message, you will not send it to many on your address list because you’re not sure what they believe, or what they will think of you for sending it.

Funny how we can be more worried about what other people think of us than what God thinks of us.

Pass it on if you think it has merit.

If not, then just discard it… no one will know you did. But, if you discard this thought process, don’t sit back and complain about what bad shape the world is in.

My Best Regards, Honestly and respectfully,

Ben Stein

[11/17/09 7:45:17 PM] Sivarama Svami: great

3 comments November 18th, 2009

Time to eat the pets?

SRS: Now here’s food for thought.

Justin Rowlatt | 08:00 UK time, Sunday, 15 November 2009

OK. Let’s imagine that you’ve heard all the talk about this crucial conference in Copenhagen and you’ve decided that you want to do your bit and clean up your carbon footprint. So, where to start?

That’s what my wife and I were asking ourselves a couple of years ago after I, rather recklessly, agreed to accept a BBC challenge to try to cut the family’s greenhouse gas emissions.

Here’s how we got on and – as you will see – we started our eco-makeover with our home – a pretty sensible place to begin, as our homes are together responsible for a quarter of this country’s carbon emissions.

Trying to make my home more carbon efficient taught me a very important lesson – the only way to get significant cuts is if you look at all aspects of your home.

You can’t just put in a bit more insulation, you also need to turn down your thermostat, change the bulbs, get thicker curtains etc, etc, etc…

But one area of our home lives always tends to escape under the ethical radar – our pets. I think it is time to give them the “ethical” attention they deserve.

First, a few pet related facts:

The most popular pets are, overwhelmingly, cats and dogs
According to the Pet Food Manufacturers Association dogs sneak into the number one spot – six million UK households (23% of the total) own a dog
Cats are pretty close behind though, 5.2 million UK households have at least one cat (20%)
In terms of actual numbers our affections are evenly split – we own eight million of each

That’s right 16 million dogs and cats!

I know what you are thinking… and the average dog is reckoned to produce half a tonne of the stuff in its 10-year life.

But it is not what comes out of our dogs and cats but what goes into them which presents the biggest environmental dilemma of pet ownership.

What I am talking about is our pets’ environmental “pawprint”.

A big dog like a Labrador or Alsatian consumes around 1,000 calories a day – half that of an adult woman.

And, because dogs (and cats) are primarily carnivorous, they get those calories from the most carbon intensive of foods – meat.

Justin's children with their pet guinea pigs

The issue of carbon pawprints has been in the news recently thanks to a new book: Time to Eat the Dog.

The authors have attempted to estimate the environmental impact of a range of popular pets.

Their most startling conclusion is that dogs are significantly more damaging to the planet than SUVs.

The authors claim that keeping a medium-sized dog has the same ecological impact as driving a 4.6 litre Land Cruiser 10,000km a year.

They use a rather unusual method of calculating environmental impact.

Instead of measuring emissions of CO2, or CO2 equivalent, they calculate the literal footprint or “global hectare” (gha) – the amount of land it takes to support a given activity.

So they work out that constructing and driving the Land Cruiser for a year takes 0.41 gha.

Growing and manufacturing the 164kg of meat and 95kg of cereals a border collie or cocker spaniel eats every year takes about 0.84 gha.

A bigger dog such as a German shepherd consumes even more – its pawprint is more like 1.1 gha.

By their reckoning, that is more than the environmental footprint of the average Indian person, who uses just 0.8 gha of resources.

If you are a multiple dog owner you are in even more trouble. Two big dogs have a bigger carbon footprint than some British citizens.

According to the book the average resident of Cardiff requires just 1.89 gha.

The average American, by contrast, requires a whopping 9.5 gha.

You will be glad to hear that other pets are not so damaging.

A cat needs 0.15 gha, a hamster 0.014 gha, and a canary 0.007 gha.

The most carbon efficient pet is a goldfish. Its tiny “finprint” requires just 0.00034 gha.

So how can we get the companionship and pleasure of pet ownership without it weighing too heavily on our carbon consciences?

The authors have an answer to that – we need to start eating our pets!