Sraddhadevi dasi írta:
ISKCON vezetőtestületének (GBC) 2010. évi közgyűlésén a 2-4. nap központi témája az ISKCON jövőjére vonatkozó stratégiai tervezés volt. A vezetőtestület 2006-ban egyöntetűen úgy határozott, hogy nagyobb figyelmet szentel a stratégiai tervek elkészítésének, különös tekintettel arra, hogy Srila Prabhupada küldetésével összhangban meghatározza és megtervezze az ISKCON céljait és működését a jövő nemzedéke számára.
A stratégiai tervezés folyamán kisebb testületeket állítottak föl egy-egy stratégiai terv megvalósítása érdekében. A hat jelentősebb ilyen testület céljai a következők:
1)Srila Prabhupada helyzetének meghatározása: annak tisztázása, milyen speciális szerepet játszik Srila Prabhupada az ISKCON alapító ácsárjájaként a szervezetben és annak kidolgozása, hogy az ebből levont gyakorlati és teológiai következtetéseket hogyan örökítsük át a következő nemzedékeknek.
2) A második bizottság feladata annak kidolgozása, a jövőben hogyan jelöljék ki, hogyan inspirálják és hogyan képezzék a szervezet vezetőit.
3) Alkotmányozó bizottság: Az ISKCON alkotmányának kidolgozása.
4) A negyedik bizottság feladata a képzés, és olyan rendszerek kiépítése, amelyek elősegítik a bhakták fizikai, érzelmi, mentális és lelki szükségleteinek kielégítését.
5) Az ötödik bizottság feladata egyensúlyt teremteni a vezetők olyan szintjei között, mint a GBC titkárok, az avató guruk és a szannyászík, emellett pedig munkaköri leírás és pénzügyi útmutató biztosítása a különböző szintű vezetőknek.
6) A hatodik bizottság szerepe a fő prédikálótevékenységek, mint például a könyvosztás, varnásrama, a gyermekek képzése stb. Sríla Prabhupáda útmutatásainak megfelelő meghatározása és fejlődésének elősegítése.
A különböző bizottságok három teljes napig üléseztek, hogy részletesen kidolgozzák a saját feladataikat. A stratégiai tervezés nem csak tervek megalkotását igényli a különböző bizottságoktól, hanem azt is, hogy előmozdítsák az általuk létrehozott tervek és kezdeményezések kivitelezését. Következésképp gyakran lelkes és élénk eszmecsere alakul ki a stratégiai tervek megalkotása alatt mind a gyűlések előre meghatározott idejében, mind azon kívül.
Ezalatt a három nap alatt plenáris ülésekre is sor került, melyeken a különböző bizottságok bemutatták, meddig jutottak el, és kikérték a GBC testület véleményét.
A testület tagjai az év folyamán a saját javaslataik kidolgozásával tovább folytatják a bizottságokon belüli munkájukat, mígnem ősszel személyesen is találkoznak a GBC Mumbay-i ülésén.






